F U T B A L L P Á L Y A   A V A T Ó !
   
FELAVATÁSRA KERÜLT A FELÚJÍTOTT SPORTPÁLYA.

2016. április harmadikán délután 14:00-órai kezdettel átadó ünnepség volt községünkben.

Az ünnepségen átadásra-felavatásra került a 2015-ben, pályázati forrásból, és önerőből felújított sportpálya,és az öltöző épülete a hozzá tartozó kiegészítő elemekkel, valamint az újonnan épített kispálya.
A felújítási fejlesztési munkálatokhoz a pályázatot még az előző képviselőtestület nyújtotta be a Belügyminisztérium felé, a pozitív elbírálás is az Ő idejükben történt, melynek során az önrésszel kiegészítve a ráfordítható összeg közel nyolc millió forint volt.
A kivitelezési munkálatok viszont már a jelenlegi képviselőtestületre maradtak. Mivel a feladatok többfélék voltak, ezért próbáltunk egy olyan kivitelezőt találni, aki komplexen elvégzi valamennyi munkát. Így a testület az Erős-Molnár Kft.-t bízta meg a kivitelezéssel, mely mint láthatjuk, profi módon elvégezte a kitűzött határidőig a feladatot.
A munkálatok elkészülte sajnos már belenyúlt a rossz őszi-téli időbe, ezért az átadó ünnepség áttolódott a 2016-os évre. Az ünnepségre a legjobb alkalom az első, itthon játszott bajnoki mérkőzés tűnt megfelelőnek.
Az ünnepségen átadó vendég volt Dr. Kovács Zoltán Államtitkár, térségünk Országgyűlési képviselője, valamint Wagner Szilárd lelkész is.
Jelen volt még a kivitelező képviselőjén kívül több szomszédos község polgármestere, a közös hivatal jegyzője, és az egyik adminisztrációs munkatársa, Marcalgergelyi község képviselőtestülete, valamint a községből jópáran.


06

Az átadó ünnepség a polgármesteri köszöntővel, a beruházás ismertetésével kezdődött, majd Dr. Kovács Zoltán Államtitkár Úr mondott ünnepi beszédet, melyben kihangsúlyozta, hogy a sportra, mozgásra mennyire szükség van, mert egy felmérés alapján a fiatalok körében nagyon nagy a túlsúlyosak aránya.
Ez után következett Wagner Szilárd lelkész, aki megáldotta a létesítményt.
Az áldás után az Államtitkár Úr, a kivitelező képviselője, valamint a polgármester átvágták a nemzeti színű szalagot, ezzel is jelezve, hogy a létesítmény a sportolók részére immár hivatalosan is átadásra került.


02

03

04

08

09

10

Köszönjük még egyszer mindenkinek a munkáját, aki közreműködött ebben a beruházásban, akár látható, akár "láthatatlan" adminisztrációs munkával.

Szabó Balázs
polgármester



A HÍR:
Feltöltve: 2016. 04. 04.
Frissítve:
Érvényessége: --
Tudja meg a világ......

Amennyiben hírt szeretne részünkre beküldeni, azt megteheti a következő email címen:
onkormanyzat@marcalgergelyi.hu